HÁT - GERINC - NYAK - PROBLÉMÁK

HÁT - GERINC -  NYAK - PROBLÉMÁK

HÁT (általában)

A hát az élet támaszát és tartópillérét jelenti. A hát véd meg engem az olyan helyzetektől, amelyekben tehetetlennek érzem magam egy emberrel vagy egy szituációval szemben, ilyenkor szükség esetén „hátat tudok annak fordítani". Ha túl nagy teher nyomja a vállamat, ha úgy érzem, nem támogatnak megfelelően (érzelmileg, anyagilag), a hátam reagálni fog erre, és megjelenhet a hátfájás. Lehetek széles hátú, aki sokat elbír, vagy aki tiszteletből és elfogadásból 1* alázatosan meghajol. A hátfájás azt jelzi, úgy akarok elmenekülni valamitől, hogy a hátam mögé rejtem, a hátammal takarom el az olyan helyzeteket, amelyek összezavarnak vagy fájdalmat okoznak. Igazi struccpolitika. Mélyen meg vagyok bántva, jelenleg képtelen vagyok az elfojtott érzelmeknek a kifejezésére. Nem vagyok hajlandó meglátni azt, ami nem az „én dolgom"! Felszabadítom a fájdalmat okozó helyekről az energiát, amelyet visszatartottam. A rugalmas, erős hát mentális rugalmasságról és nagy szellemi nyitottságról árulkodik, ellentétben a merevséggel, amely gőgöt, hatalomvágyat és a kompromisszumra való képesség hiányát jelzi. Ha kényelmesen ülök, biztonságban érzem magam, védve vagyok. Meg kell néznem, mi az, ami zavar. így megszabadulok attól a súlytól, amit eddig cipeltem. A hát deformációja azt árulja el, mit élek meg éppen, és hogyan állok hozzá a kezelendő élethelyzethez. Ha a tekintély ellen lázadok, ha keresztül akarom vinni az akaratomat, akkor gőgösen kiegyenesítem a hátamat. Ha alávetettnek, gyengének érzem magam, vagy félek, akkor inkább „begörbítem" a hátamat. Minél nagyobbak a problémáim, annál inkább szenvedni fogok a hátfájdalmaktól. Vannak olyanok, akik az élet nehézségeit az írásban élik ki. Megkeresem a nekem megfelelő, stressz oldó módszert, és megtanulom eredményesebben kifejezni magamat, szükség esetén a véleményemet érvényre juttatni. Kiegyenesítem a hátamat, mert tudom, rendelkezem a szükséges erővel ahhoz, hogy minden tervemet megvalósítsam.

 

HÁT - CSIGOLYATÖRÉS

Csigolyatörés általában belső lázadás, reakció a tekintéllyel kapcsolatos mentális rugalmatlanságra. Az életet igen szűklátókörűen szemlélem, s így bevonzok magamnak egy ilyen csonttörést. A gondolataim túl merevek, nem vagyok hajlandó „behódolni" az új, friss gondolatoknak. Ez eltávolít a szeretettől, és fájdalmat okoz nekem. Gyakran nagyon gőgös, hajlíthatatlan vagyok, jobban tenném, ha több alázatot mutatnék. A hát adja a tartásomat, nem kellemes, ha az megsérül. Elfogadom., hogy az élet szép, és állandó változásokat hoz, amit fontos tiszteletben tartani. Hagyom, hogy az élettel sodródjak.

 

HÁT - HÁTFÁJÁS - a derék

A deréktól farkcsontig tartó területet sokszor tévesen a vesékkel kapcsolják össze, pedig ez a a minket tartó vázrendszer része. Az itt jelentkező fájdalmak anyagi (munka, pénz, javak) és érzelmi bizonytalanságról tanúskodnak. „Attól félek, hogy hiányt fogok szenvedni valamiben! Sosem fog sikerülni! Ezt sosem tudom majd megvalósítani!"- ilyen és ehhez hasonló mondatok fejezik ki legjobban a belül megélt érzelmeimet. Annyira el vagyok foglalva az anyagi dologgal, hogy szomorúnak érzem magamat, mert egyfajta űrt érzek magamban, és ez fájdalommal tölt el. Az is lehet, hogy saját magamat is az általam birtokolt anyagi javak függvényében értékelem. A minőség és a mennyiség úgyszintén fontos szempontok számomra, az emberekkel való viszonyaimban és a javaimban is. Hajlamos vagyok túl sok terhet a vállamra venni, és elfecsérelni az energiáimat. Megpróbálok mindent megtenni annak érdekében, hogy szeressenek, és túlságosan érdekel, hogy a többiek mit gondolnak rólam. Talán egy vagy több emberrel kapcsolatos aggodalmak nyomasztanak. Aggódom értük, és hajlamos vagyok mások problémáit magamra venni, hogy segítsek nekik. Bizonyos élethelyzeteimmel szembeni tehetetlenségem keserűvé tesz, és nem vagyok hajlandó a behódolásra. Félek. A tehetetlenség érzése, amely lázadásba is átfordulhat, lumbágó kialakulásáig is vezethet. Nem érzem, hogy az alapigényeimben és az érzelmi igényeimben támogatva lennék. Nehezen birkózom meg a változásokkal, a velem megtörténő új dolgokkal, a rutin, a berögzült, régi szokásaim biztosítják számomra a biztonságérzetet. Gyakran rugalmatlan, merev vagyok, azt szeretném, ha az én szájízem szerint támogatnának engem. Ha elfogadom. , hogy a többiek csak a saját eszközeikkel, saját módjukon és lehetőségeik szerint tudnak engem támogatni, akkor rá fogok jönni arra, hogy valójában minden támogatást megkapok, amire szükségem van. így önállóbbá és felelősebbé válok. Ha egy ágyéki csigolyámnak porckorong-becsípődése van, akkor valószínűleg túl sokat vállalok azért, hogy másokkal megszerettessem magam. Mivel ez a betegség szükségszerűen pihenést igényel, kihasználom az alkalmat arra, hogy megvizsgáljam, mi történik az életemben. Hajlamos vagyok másokat hibáztatni a saját problémáim miatt? Veszem a fáradtságot, hogy hangot adjak az igényeimnek? Egyetlen valódi támaszom csakis saját magam lehetek. Újra kapcsolatba kerülök a belső lényemmel, szükségleteimben, igényeimben egyensúlyt teremtek, és a bennem lakozó univerzum összes erőit felhasználom. Ez az erő visszaadja az önbizalmamat, és az életbe vetett hitemet, hiszen tudom, hogy minden megadatik, amire nekem szükségem van: legyen az fizikai, érzelmi vagy spirituális erő. Mindig, minden percben támogatnak engem!

 

Ehhez a területhez 5 ágyéki csigolya tartozik:

L1 = Az első ágyéki csigolya akkor betegszik meg, ha tehetetlennek érzem magam egy olyan dologgal vagy személlyel kapcsolatosan, ami nincs ínyemre, és amin úgy érzem, nem változtathatok, el kell tűrnöm. Ilyenkor tehetetlenné, élettelenné válok. Néha sok energiát fektetek bele kis dolgokba, túlságos felnagyítom őket. Bizonyos élethelyzetekkel szemben bizonytalanságérzést is megélhetek, amely azonban sokszor nem reális. Mindent irányítani akarok, de ez lehetetlen. Szeretnék bizonyos dolgokat megtenni, ám úgy érzem, nem engedhetem meg ezeket magamnak. Ez frusztrálttá, agresszívvé és dühössé tesz engem. Ha nem szabadulok meg ezektől az érzésektől, akkor azok megkeményíthetik a szívemet, és megkeseríthetik az életemet. A rossz állapotú első ágyéki csigolya emésztési problémákat (belek és vastagbél) vagy kiválasztási bajokat (szorulás, vérhas, stb.) jelezhet. Tudatosítom magamban: megvan a hatalmam arra, hogy az életemen, és csakis a saját életemen változtassak.

L2 = A második ágyéki csigolya állapota nagyban függ a rugalmasságomtól. A nagyfokú félénkség eredményeként kialakult magány és keserűség szintén olyan faktorok, amelyek nem kedveznek az L2-nek. A saját érzéseim foglya vagyok: nem tudom, hogyan éljem meg, és hogyan fejezzem ki azokat, amelyek intenzívek és kirobbanóak is lehetnek. Védekezésből álarcot viselek, hogy ne láthassák, mi történik bennem. A rossz közérzetem olyannyira elviselhetetlenné válhat, hogy itallal, droggal, munkával akarom elterelni a figyelmemet. Hajlamos vagyok mindent sötéten látni, depresszióba süllyedni, amely egy kicsit még „tetszik" is nekem, mivel így az áldozat szerepében tetszeleghetek, és nem kell cselekednem vagy a dolgaimon változtatnom. Ugyanúgy, mint az első ágyéki csigolyát, a másodikat is a szomorúság és a tehetetlenség érzése betegítheti meg. Keserű vagyok. Kivehetném részemet az élet örömeiből, de nem engedem meg magamnak, vagy a kötelességeimre hivatkozva, vagy azért, hogy jó példát mutassak. Meg kell tanulnom, hogy nem kell tökéletesnek lenni. Néha érezhetem magam tehetetlennek egy helyzettel szemben, és ilyenkor nem kell haragudnom vagy mérgesnek lennem magamra. Csupán kifejezésre kell juttatnom a fájdalmaimat, az örömeimet, a kétségeimet, az értetlenségeimet, a frusztrációimat azért, hogy nyitottabb legyek másokkal. Megjegyzendő, hogy egy rossz állapotban levő második csigolya altesti, vakbél- vagy lábszárproblémákkal is együtt járhat.

L3 = Ez a csigolya főként akkor érintett, ha feszült és viharos családi helyzeteket élek meg. Nem mondok ki, vagy nem teszek meg dolgokat azért, hogy másokat ne bántsak meg. Ám ezzel saját magamnak ártok. „Jó kislánynak" vagy „jó fiúnak" mutatom magam, de ez frusztrálttá tesz, főleg ha a saját vágyaimat emiatt félre kell tennem. Ez a csigolya akkor is megfájdulhat, ha nem mutatom ki az érzéseimet mások felé, mert túlérzékenységem miatt félek attól, hogy milyen reakciót váltok ki. így „lebénulok", tehetetlenné válok az érzelmeimben, a testemben, a gondolataimban, ami megakadályozza a kreativitásom kibontakozását. Főleg a kommunikációi és a szexualitást érinti ez a probléma: merevvé és frigiddé válok. Hogy túljussak ezen az elkedvetlenedésen, ki kell tárnom a karjaimat mások felé, ki kell fejeznem az érzéseimet, hogy a kreatív erőim felébredjenek. A rossz állapotú harmadik ágyéki csigolya a nemi szervek, a nőknél a méh, a vese vagy a térdek problémáit hozhatja elő.

L4 = A negyedik ágyéki csigolya gyakran azért betegszik meg, mert nehezen birkózom meg a mindennapok valóságával. Lehet, hogy egy képzeletbeli világba menekülők, ami passzivitásba sodor. Nemtörődömség lesz úrrá rajtam. „Miért kellene dühösnek lennem?" Ahelyett, hogy én alakítanám az eseményeket, inkább elszenvedem azokat, amely keserű szájízt hagy maga után. Ugyanúgy, mint a negyedik ágyéki csigolyának, néha nekem is szükségem lenne arra, hogy megvédjem magam azzal, hogy kicsit „bezárulok". Könnyen elvonják a figyelmemet, befolyásolnak az engem körülvevő dolgok, például az, amit mások mondanak rólam. Az ítélőképességem olykor utat téveszt, mert az elmém merev, és megakadályozza, hogy teljes rálátásom legyen a dolgokra. Irányítani szeretném a dolgokat ahelyett, hogy a belső hangomra figyelnék. Meg kell tanulnom meghallani a saját belső hangomat azért, hogy ura lehessek az életemnek. Visszaveszem hatalmamat az életem irányítása felett, hogy az olyan lehessen, amilyennek én szeretném, és újra élvezem a nagy dolgok véghezvitelének örömét! Megjegyzendő, hogy a rossz állapotban lévő negyedik ágyéki csigolya ülőideg-, és a férfiaknál prosztatafájdalmakkal járhat.

L5 = Mi történik éppen most az életemben? Vajon megvetést vagy közömbösséget érzek egy helyzettel vagy személlyel kapcsolatban? Talán féltékenységet, elégedetlenséget, frusztrációt érzek, pedig sok mindenem van, az élet elkényeztet engem, de ezt nehezemre esik elismerni. Az életem kéjjel, s örömökkel teli (minden szinten), és meg kell tanulnom értékelni mindazt, amim van, ápolni személyes kapcsolataimat. Főleg érzelmi téren vannak nehézségeim, nehezemre esik önmagam lenni, vagy jól érezni magamat, mivel mélyen nagyon nagy bizonytalanságot élek meg. Hajlamos vagyok a depresszióra vagy arra, hogy a páromat állandóan cserélgessem anélkül, hogy tudnám, valójában miért is teszem ezt. Figyelmemet mindig csak a jelentéktelen részletekre irányítom, ami megakadályoz az előrehaladásban és abban, hogy új dolgokba kezdjek bele. Keserűség árnyékolja be az életemet, ezért nem élvezem az életet. Megtanulom értékelni mindazt a bőséget, amelyben részem van. Az ötödik ágyéki csigolya rossz állapota a térdektől a lábujjakig terjedő területen fájdalmakat is okozhat.

A derék a mozgást biztosító vázrendszer része. Ha nehezen illeszkedek be a társadalomba, a társadalmi keretekbe, frusztrációt vagy ellenérzéseket élhetek meg. Nem akarok szembenézni bizonyos személyekkel vagy élethelyzetekkel. A környezetemben kialakított személyes kapcsolatok megszenvedik ezt. Nehezen fogadom cl az idő múlását. Egyszer megöregszem, és lassan meg kell barátkoznom a halandóság gondolatával. Végül, a derék igen szorosan kapcsolódik a szexualitáshoz. Ha a szexualitással szemben konfliktust élek meg, ha elfojtom szexuális energiáimat, derékfájdalom léphet fel. A 4 keresztcsonti csigolya és az 5 farkcsonti csigolya tartozik ehhez a területhez. Ha a keresztcsonti csigolyáimmal van probléma, akkor úgy érzem, nincs támaszom, pedig nagy szükségem van rá. Az élet folyamatosan próbára tesz engem, hogy kiderüljön, mennyire vagyok tisztességes.

 

Az alsó csigolyák a következők:

Sl, S2, S3 = Mivel ez a három keresztcsonti csigolya össze van forrva, egységet alkot, ezért együtt tárgyaljuk őket. A bizonyos helyzetekkel vagy emberekkel kapcsolatos szűklátókörűségemre, a mások véleményének meghallását elutasító zárt elmémre reagálnak. Az irányítást a kezemben akarom tartani, hogy erősnek érezhessem magamat, ha elveszítem biztonságérzetemet, akkor tajtékzom, tele vagyok keserűséggel és frusztrációkkal. Ezek az érzések gyakran az érzelmi kapcsolataimból fakadnak, amelyek nem mindig alakulnak úgy, ahogy én azt kívánnám. A verbális és szexuális kommunikációm, ha egyáltalán beszélhetünk ilyenről, úgyszólván hiányos. Állandóan megkérdőjelezek mindent. Az a benyomásom, hogy az árral szemben kell úsznom, és „zsákutcában" érzem magam. Jobban tenném, ha egy percre megállnék és megpróbálnám tisztán látni az életemet, és elgondolkodni azon, hogy mi is az, amit szeretnék.

S4, S5 = Minden vágyunk forrása a negyedik és ötödik keresztcsonti csigolyában található. Ha szánok időt a pihenésre és olyan dolgokra, amelyeket szeretek, akkor a negyedik és ötödik keresztcsonti csigolya jól fog működni. Mindemellett, ha bűntudatom van, mert magamat lustának látom, és a viselkedésemet nem ítélem helyénvalónak, a negyedik és ötödik csigolyám erőteljesen fog reagálni. Jogom van ahhoz, hogy néha olyan dolgokat tegyek, amelyek nekem jók, hogy néha „megszökjek" a taposómalomból, de arra vigyáznom kell, nehogy állandó menekülési formává váljon a felelősség elől. Ekkor a lustaság nagy fékezőerő lesz: hiszen passzív állapotban tart, amely megakadályozza, hogy előre haladjak! így szélsőséges esetekben a probléma a lábakat is érinteni fogja. A törött vagy repedt keresztcsontot csakis a mozdulatlanság és az idő gyógyíthatja meg. A keresztcsontot a második energiaközponthoz kapcsolhatjuk, amely az első ágyéki csigolya vonalában található. Ha ennek az energiaközpontnak felborul az egyensúlya, akkor azt a következők jelzik: nemi szervek (terméketlenség, frigiditás, herpesz), vese (ciszta, vese kő), emésztés, kiválasztás (inkontinencia, hasmenés, székrekedés, vastagbélgyulladás). A gerincoszlop deformációi (például szkoliózis) is erről a területről indulnak ki, és hátfájást okoznak. A második csakra vagy energiaközpont a környezetemmel való kapcsolatomat irányítja, zavara a keresztcsontomat betegítheti meg. Jelei: stressz, szorongás, depresszív hajlam. Ami a farkcsontot illeti, ez az első csakrához vagy energiaközponthoz tartozik, amely a túlélés központja. Ez az alapszükségleteim kielégítéséért felelős: szexualitás, táplálék, védelem, lakhely, szeretet. A farkcsont 5 összeforrt farkcsonti csigolyából áll. A másoktól való függésemet szimbolizálja. Ha fájdalmat érzek a farkcsontomban, nagy valószínűséggel a testem azt akarja üzenni számomra,, hogy egy kicsit meg kell állnom, mert az alapszükségleteimmel kapcsolatos bizonytalanságérzés manifesztálódik ilyenkor. A táplálékot szélesebb értelemben értjük: a fizikai mellett az érzelmi és szexuális táplálékról is szó van. Minden embernek szüksége van szeretetre. Arra is szüksége van, hogy a partnerével szexuális életet éljen. Ezt a szükségletet azonban nagyon gyakran elnyomják, morális vagy vallási okokból, ami elégedetlenséghez vezethet. Ilyenkor tehetetlennek érezhetem magam, és düh forrong bennem. Minden olyan helyzetet kerülök, amelyre érzékenyen reagálhatok, és ami bűntudatot ébreszthet bennem. A gőgösségemet - ami gyakran félelmet takar – félre kell tennem. Bíznom kell az életben, és főleg abban, hogy képes vagyok kifejezni magam, és a kezembe venni az életemet. Amikor nehézségeket élek meg, megvizsgálom, mennyire függök (vagy akarok függeni) egy olyan embertől, aki tudatosan vagy tudat alatt kielégíti életem bizonyos igényeit. Képes vagyok arra, hogy saját dolgaimat megoldjam, és arra, hogy önálló legyek. Az is lehet, hogy azok az emberek, akikhez kötődöm, sokkal inkább függenek érzelmileg tőlem, mint én tőlük. El kell engednem minden alapszükségleteimmel kapcsolatos aggodalmat. Tudatosítanom kell magamban a saját erőimet, és el kell ismernem, hogy leginkább én tudok saját magamról, és a túlélésemről gondoskodni. Mivel a farkcsont az első csakrához tartozik, a központnak egyensúlyzavara a következő fizikai problémákhoz vezethet: végbélnyílást és végbél (aranyér, irritáció, viszketés), vese (vizelési problémák, inkontinencia), prosztataproblémák, nagymértékű testsúlyvesztést vagy testsúly gyarapodás (kóros kövérség, anorexia), a lábakat, kezeket, és a lábszárakat érintő rossz vérkeringés (visszérgyulladást). Az energiaközpontot újra egyensúlyba kell hoznom.

 

HÁT - HÁTFÁJÁS ~ a hát felső része (7 nyaki csigolya)

A hát felső része a szív területéhez és a szív energetikai központjához kapcsolódik. A hátfájdalmak a fogantatáshoz, az alapszükségletekhez és a létezéshez kapcsolódnak. A nyaki csigolya a kommunikációt és az élettel szembeni nyitottságomat jelképezik. Ha naiv vagyok, ha úgy érzem, hogy kritizálni, bántani akarnak, vagy cl akarnak ítélni, akkor ezen a területen jelentkezhet fájdalom. A Cl-es, C2-es és C3-as nyaki csigolyát érinti az elváltozás, ha az intellektuális képességeimet értékelem alul, míg az életemben jelen lévő, vagy a környezetemben tapasztalt, és engem ért igazságtalanság érzése esetén inkább az alsó nyaki csigolyák veszélyeztetettek. Minden csigolya kiegészítő információkkal szolgálhat a bajom, rosszullétem forrásáról:

Cl = Az első nyakcsigolya egy olyan „tartóoszlop", amely a fejet tartja a helyén és egyensúlyban. Ha túl sokat aggódom, akkor a fejem elnehezül, és ez fejfájást okozhat. Ha túlságosan szűklátókörű vagyok, ha nem vagyok hajlandó egy helyzetet több szemszögből is megvizsgálni, ha merev a gondolkodásom, akkor a csigolyának működési zavarai lesznek, ami ez esetben a forgásra való képtelenségét jelenti. A félelmem, reményvesztettségem, negatív hozzáállásom, és az érzelmeim kifejezésének nehézsége az, ami megakadályozza az első nyakcsigolya szabad mozgását. Rossz állapota általában a fejet, az agyat és az idegrendszert érintőpanaszokkal jár együtt: migrén, amnézia, szédülés, depresszió stb. Meg kell tanulnom a belsőmre hallgatni, nyitottnak maradni, több nyugalmat csempészni az életembe. .

C2 = A második nyaki csigolya az elsővel szorosan együttműködik. Olyan tengelyként funkcionál, amely lehetővé teszi a Cl számára a mozgást. A C2-es csigolya a legfontosabb érzékszervekhez köthető, úgy mint a szem, orr, fül, száj (nyelv). Ezért kóros elváltozása ezeket a szerveket fogja érinteni. Ha mereven fogom fel az élet dolgait, ha nem akarom elengedni a régi, elavult gondolataimat, és nem eresztem be az újakat, ha állandóan a jövő miatt aggódom, akkor nagy esélyem van arra, hogy a második nyaki csigolyám is megmerevedik. Gyakran könny nélkül sírok, mivel elfojtom az érzelmeimet, és a bosszúságaim, csalódásaim, megbánásaim bennem maradnak. Mivel a „kenőolaj" (a boldogság vagy a szomorúság könnyei) nincs jelen, a Cl és a C2 nem fog tudni olyan könnyen egymásba illeszkedni. Ennek irritáció, túlmelegedés lesz a következménye. Ez főként olyan esetekben jelenik meg, ha depressziós, túlérzékeny vagyok (például családi konfliktust élek meg). Meg kell tanulnom, hogyan vállaljam fel az érzéseimet, hogyan foglaljam el a nekem járó helyet a világban, annak érdekében, hogy az energiák újra áramoljanak a testemben, és a második nyakcsigolyám az elsővel újra harmóniában és „olajozottan" működhessen.

C3 = A harmadik nyakcsigolya örökké magányos, helyzetéből adódóan senkire nem számíthat, és nem is működhet együtt más csigolyákkal. Ha a harmadik csigolyám nincs jó állapotban, akkor valószínűleg úgy érzem, hogy nekem is egyedül kell boldogulnom az életemben. Magamba zárkózom, befelé fordulok, kerülök mindenféle kommunikációt (ez verbális és szexuális kommunikációra egyaránt vonatkozik) a környezetemmel. „Mire jó az időmet vesztegetni ezzel? Sosem hallgatnak meg, és sosem értik meg a gondolataimat, a lelkem rezdüléseit. Fellázadok, reményvesztetté válok, mély szomorúságot élek meg, mivel az elutasítás a lelkem mélyéig érint. Még szoronghatok is. Az idő vasfoga elvégzi a munkáját, legdédelgetettebb álmaim és vágyaim lassan-lassan elenyésznek. Ingerlékeny, keserű leszek. A magány lehet áldásos, feltöltődöm, összegezzek dolgokat, hogy tisztán lássam az életemet, de eszköze lehet az érzelmeimtől, a valóságtól való menekülésnek is. Rajtam áll a választás! A harmadik csigolya problémája az arcon is panaszokat okozhat (bőrön, csontokon és az idegeken, a fülekben és a fogakban).

C4, C5, C6 = A negyedik, ötödik és hatodik nyaki csigolya a pajzsporcnál található, és szoros kapcsolatban állnak vele. A pajzsporc nagy szerepet játszik a nyelvet, a hangképzést (hangszalagok) és minden, a kommunikációt érintő problémában. Akár én fejezem ki magamat, akár mások közölnek velem valamit, ez reagálásra készteti a C4, C5, és C6 csigolyákat. Lehetséges, hogy megsértődtem valamin, amit hallottam, és dühöt váltott ki belőlem. Ez a három csigolya még erősebben reagál akkor, ha nem adok hangot a véleményemnek, frusztrációimnak. Egyre nagyobb agresszivitást fogok érezni, amely elzárja a kommunikációs csatornát a 3 csigolya területén. Félrenyelem a velem megtörtént dolgokat. Hajlamos vagyok bizonyos eseményeken hosszú ideig rágódni. Gyakran jelennek meg olyan fájdalmak, amelyek a verbális kommunikációért felelős szerveimet érintik: száj, nyelv, hangszalagok, garat. Jobb lenne, ha elfogadnám . hogy minden tapasztalat a fejlődés lehetőségét hordozza magában, és mindenből le lehet vonni a tanulságot. Hagyni kell, hogy az élet a maga medrében folyjon, ahelyett, hogy megmakacsolom magam és haragot érezek az élettel szemben. Mert ha így teszek, a fejem zúgni kezd, és túlterhelem magam olyan feladatokkal, amelyeket úgy érzem, nem bírok elvégezni. Arra van szükségem, hogy kifejezzem magam (beszéd, írás, zene, festészet), hogy újra ráleljek a kreativitásomra, a belső szépségemre. így ezzel minden érzékszervem stimulálom, amelyek aztán aktiválják a pajzsmirigyemet, és a negyedik, ötödik, hatodik csigolyák normálisan fognak működni.

C7 = Az utolsó, hetedik nyaki csigolyával az erkölcsi tartásom, a hiedelmeim és a spirituális oldalam van kapcsolatban. Ha harmóniában élek a természet törvényeivel, ha hallgatok a testem és által küldött üzenetekre, csigolya a lehető legjobban fog működni. Ezzel ellentétben, ha dühöt érzek valami miatt, ha elzárkózom az engem körülvevő emberek véleményétől és látásmódjától, ha nem nyitott szellemmel kezelem mások világnézetét, akkor a C7-es csigolya erőteljesen reagál. A jelentkező probléma érintheti a kézfejemet, a könyökömet és a karomat mozgási nehézség formájában. A C7-es csigolya zavara a pajzsmirigyem működését is befolyásolhatja. Ha egy kimondott szó vagy gondolat miatt érzett lelkifurdalás, ez szintén a hetedik nyaki csigolyát betegíti meg. Ha nagyon erős érzelmeket élek meg> ha csalódott vagyok, ha félek az elutasítástól, ha egy esetleges sérülés elől visszahúzódom a páncélomba, akkor is megbetegedhet a hetedik csigolyám. Meg kell tanulnom megkülönböztetni azt, ami jó nekem, attól, ami nem. Tisztelnem kell minden ember álláspontját, még akkor is, ha azok nem egyeznek az enyémekkel. Ha kitárom a karjaimat a többiek felé, akkor tanulok a legtöbbet, és könnyebben tudok majd dönteni.

A hát felső részét érintő fájdalmak elfojtott negatív érzelmekből erednek, amelyeket keresztként cipelek, és még csak észre sem veszem ezt. Nagy elvárásaim vannak másokkal szemben, azonban nehezen vagyok képes a valódi érzelmeim kifejezésére, ami dühöt vált ki belőlem. Félek attól, hogy nem szeretnek, vagy úgy érzem, nem támogatnak érzelmileg, és az a benyomásom, hogy mindenre nekem kell gondolnom, mindent nekem kell megtennem. Erősen ellenállok, azt gondolván, hogy képtelen vagyok magamat érzelmileg „támogatni" és az a meggyőződésem, hogy ha a környezetemtől több szeretetet és támogatást kapnék, akkor minden jobb lenne. Szülőként felelősnek érzem magam mások boldogságáért, és ez nagy feladat. A test tehát fontos üzeneteket küld nekem, amelyekre mostantól figyelnem kell az érzelmi egyensúlyom megőrzése érdekében. Megtanulom magam jobban szeretni, felhagyok önmagam
állandó kritizálásával, elítélésével! Újra felfedezem mindazt, amit elnyomtam: az ambícióimat, a vágyaimat, a céljaimat, és elfogadnom , hogy képes vagyok azokat elérni. A zavartságom cl fog tűnni, és nem kell többé „hátat fordítanom" egy helyzetnek vagy egy személynek, mivel bizonyosságot szerzek arról, hogy képes vagyok megvalósítani mindent, amire csak vágyom. Nem meglepő, hogy nem voltam képes szeretni önmagamat, mivel már nem voltam önmagam. Abbahagyom önmagam kritizálását, és megtanulom szabadon kifejezni magam ahelyett, hogy elfojtanám az érzéseimet. Tudomásul veszem, hogy olykor szükségem lehet mások segítségére, és inkább megtanulom, hogyan kell kérni. így majd jobban tisztelem azt az embert, aki vagyok.

 

HÁT - HÁTFÁJÁS - a hát közepe (12 háti csigolya)

A hát közepe a szív és az ágyéki csigolyák között elhelyezkedő terület, amely az érzelmi bűntudat székhelye.

Dl = Az első háti csigolya akkor reagál erősen, ha a munkámban vagy a sportban túlhajtom magam, illetve minden olyan helyzetben, ahol fizikai és mentális energiáimat a végsőkig kiszipolyozom. Ez a csigolya az alkoholt és a drogot sem igazán kedveli, rendszeres használatuk következtében nagyon sérülékennyé válik. Önvédelmi módszereket találok ki azért, hogy védekezzek a környezetemmel szemben, hogy ne sérüljek, ami a szavaimban is megmutatkozik: például hidegséggel vagy sértésekkel próbálom a többieket távol tartani magamtól. Ez a magatartás jelentős súlynövekedéssel is járhat, ami természetes fizikai önvédelem (tudat alatt több helyet akarok magamnak, és kevesebbet másoknak). Félénk vagyok, amellyel nehezen birkózom meg. A félénkség még inkább felszínre kerül, ha attól félek, hogy elveszítem mások szeretetét. Szemfülesnek kell lennem, és nem szabad összetörve, állandóan csak a sötét gondolataimat ismételgetnem magamnak, nem szabad mindig ugyanazokra a negatív gondolatokra és frusztrációkra koncentrálni. Ha a Dl-es csigolyám rossz állapotban van, akkor a könyököm és az ujjaim vége közötti területen bárhol jelentkezhet probléma, és légzési nehézségekkel is számolhatok (köhögés, asztma).

D2 = A második háti csigolya gyorsan reagál, ha az érzelmi életemben valamilyen probléma merült fel. Ha felgyülemlenek az elfojtott érzéseim, akkor a D2-es hátfájással üzen nekem. Ha az az érzésem, hogy nem találom a megfelelő helyet az életben és a társadalomban, hogy az élet „igazságtalan" és az események áldozatának érzem magam, akkor a D2-es betegszik meg. Valószínűleg különösen a családomat érintő dolgok hatnak rám, és minden konfliktushelyzetet igen intenzíven élek meg. Az is lehet, hogy régi bosszúságok gyülemlettek fel bennem vagy állandóan régi dolgokat, régi emlékeket idézek fel magamban, a múltba menekülök a valóság elől, ahelyett, hogy bizakodva a jövő felé tekintenék, és a jelent élném meg intenzívebben. Félhetek egy új helyzettől, amely az ismeretlentől való félelmet erősíti bennem. Vajon ez a helyzet túl nagy felelősséggel jár majd? Támogatnak majd, vagy egyedül kell boldogulnom? Az engem körülvevő emberek hogyan fognak reagálni? Ha kételkedem magamban és a képességeimben, úgy is reagálhatok, hogy parancsolgató leszek, így az az érzésem, mintha irányítanám az életet, miközben tudatában vagyok annak, hogy reszketek a félelemtől, ami akár szorongásig fajul. Lehet, hogy egy ember vagy egy esemény irritál, és erre hangulatváltozásokkal reagálok. Ha a második háti csigolyám rossz állapotban van, akkor a tüdő és a szív megbetegszik, ami fájdalmakkal jár. Megtanulok kérni, és bízni abban, hogy képes vagyok új kihívásokkal megbirkózni. Elengedem a múltamat és a jövő felé fordulok, tudatában annak, hogy a környezetemmel harmóniában képes vagyok megtalálni és elfoglalni a helyemet a világban.

D3 = A harmadik háti csigolya a tüdővel és a mellkassal áll kapcsolatban. (Nézzük meg az ide tartozó szócikkeket is. ) Amit az érzékszerveimen keresztül tapasztalok, és ami nem teljesen megfelelő számomra, arra a D3-as szintén reagálhat. Nagyon érzékeny vagyok a környezetemre, ezért felépítettem magamnak egy rendet, amelyben pontosan tudom, hogy mi a rossz, és mi a jó, mi az elfogadható, és mi nem. Túlságosan mereven gondolkodom. Hajlamos vagyok elítélni minden olyan embert vagy helyzetet, amely nem fér bele az általam „elfogadhatónak" címkézett kategóriába. Erősen reagálok minden olyan dologra, amelyet igazságtalanságnak könyvelek el. Még erőszakossá is válhatok, amikor nem értek egyet azzal, amit látok vagy hallok. Előfordul, hogy a valóságot torzítom, mert félek az igazsággal, a valósággal szembenézni, illetve azért, mert az engem körülvevő valóság elkeserít. Az életkedvem csökken, már nem érzem magam biztonságban. Szomorúság kerít hatalmába, nincs többé kedvem küzdeni. A depresszió fokozatosan úrrá lesz rajtam, és el akarom szigetelni magam attól a világtól, amely csak fájdalmat, frusztrációt, szorongást jelent számomra. Meg kell tanulnom az életet más szemszögből nézni. El kell fogadnom, hogy nem élhetek tökéletes világban, azonban minden helyzet tökéletes, mivel mindegyik lehetővé teszi számomra, hogy tanuljak belőle, hogy levonjam a tanulságot.

D4 = A negyedik háti csigolya az örömökhöz, a vágyakhoz, a beteljesületlen kísértésekhez kapcsolható. Valószínűleg túl nagyok az elvárásaim, talán néha irreálisak is, és mivel az igényeim nincsenek kielégítve, ingerlékeny leszek. Haragszom az életre, a környezetemre. A lelkem mélyén olyan nagy érzelmi űrt érzek, hogy hajlamos vagyok a depresszióra, s az egyetlen mód, amit ismerek ennek az állapotnak az ellensúlyozására, hogy természetes vagy mesterséges módon felpörgetett állapotba hozom magamat. Extrém sportokat űzök (ejtőernyő, hegymászás) vagy drogozom. így egy mindenkitől védett, képzeletbeli világba menekülök. De nem menekülhetek, nem futhatok el az elfojtott érzelmeim elől. Látszólag szabadnak tűnhetek, de valójában a dühöm, a fájdalmaim, a frusztrációim foglya vagyok. Hajlamos vagyok visszautasítani az embereket, mert félek attól, hogy szeretetük megfojt. Szembeszegülök, távolságtartó maradok, az emberekés köztem húzódó szakadékot a rossz hangulatommal, depresszív lényemmel csak tovább növelem. Fontos, hogy felismerjem és elfogadjam az érzelmeimet azért, hogy interiorizáljam azokat, és ez lehetővé teszi majd számomra, hogy teljes életet éljek. Amikor a D4-es csigolyámmal probléma van, akkor az epehólyagom szintén megbetegedhet.

D5 = Az ötödik háti csigolya akkor betegszik meg, ha elveszítettem az irányítást a dolgok felett. Ilyenkor úgy érzem, kicsúszik a lábam alól a talaj. Még pánikba is eshetek. Általában az érzelmi életemről van szó: a társammal, egy családtagommal, egy közeli baráttal kapcsolatban. Ez a bizonyos irányítás néha a másoknak segíteni akarás látszata mögé van bújtatva, de valójában az erősebb pozíciójában tetszelgek. Ha a dolgok nem a vágyaim szerint alakulnak, akkor frusztrált leszek, kritikussá, türelmetlenné válhatok, és az ötödik háti csigolyám erre hevesen fog reagálni. Azt akarom elhitetni, hogy velem nem lehet ujjat húzni, és sokat bírok. Azonban magamban tudom, hogy túl sok terhet veszek magamra, ami bizonytalanná, szorongóvá, lázongóvá tesz a környezetemmel szemben. Nagy ambícióim vannak, ami miatt néha eltávolodom a realitástól. Ilyenkor mesterkélt kapcsolatokat alakítok ki az emberekkel, és csalódást csalódásra halmozok, mivel az igaz és egyszerű szeretet nincs jelen. Fontos, hogy hallgassak a saját belső hangomra, hogy újra kapcsolatba kerüljek a valódi értékeimmel azért, hogy a nyugalom visszatérjen az életembe, tisztán lássam az eseményeket, kiteljesedhessek, és képes legyek a valódi szeretet megélésére. A D5-ős csigolya rossz állapota néha a májat és a vérkeringést érintő betegségekkel párosul.

D6 = A hatodik háti csigolya akkor fáj, ha túl szigorúan ítélkezem magam felett. Lehet, hogy nagyon szigorúságban neveltek, minden szabályt pontról pontra be kellett tartanom. Ha ilyen tekintélyelvű, kevéssé engedékeny környezetben nőttem fel, akkor előfordul, hogy lelkiismeret-furdalásom lesz, ha néha jót akarok magamnak, vagy időt akarok hagyni magamnak bizonyos dolgokra. Minden megmozdulásomat, minden szavamat, minden gondolatomat elemzem azért, hogy biztos lehessek abban, hogy helyesen cselekszem-e. A bűntudat felemészt belülről. Szorongok, és azzal büntetem magam, hogy elszigetelődöm a világtól. Nehéz magamat olyannak elfogadnom, amilyen vagyok. Áldozatnak érzem magamat, tehetetlennek az események lefolyásával szemben. Ezeket szigorúan elítélem, nem akarom elfogadni, hogy azért vannak, hogy a fejlődésemet szolgálják, hanem inkább büntetésnek, igazságtalanságnak tekintem őket. Ilyenkor frusztrált leszek, és nem értem meg a többieket, ellenérzéseim vannak velük kapcsolatosan, irigy, féltékeny vagyok rájuk. Ezért egy rossz állapotú D6-os csigolya gyakran gyomorpanaszokkal is társulhat. Jobban tenném, ha lazább és engedékenyebb lennék magammal, és megtanulnám meglátni minden történésben a jót, hogy minden tapasztalat alkalmával nő az önismeretem.

D7 = A hetedik háti csigolya eszeveszett munkamániás. Ha az életemben valamit túlzásba viszek, nem hallgatok a testemre, amikor annak pihenésre és lazításra lenne szüksége, akkor a D7-es segítségért kiállt. Az is lehet, hogy így próbálok valakit vagy valamit elfelejteni. El akarom felejteni az anyagi vagy érzelmi gondjaimat. Ha egy pillanatra megállok, akkor az elkeseredettség és az elégedetlenség újra felszínre törhet, amelyet nem szeretnék. Sok dühöt és agressziót halmozok fel magamban, mindez forrong bennem, mivel úgy érzem, hogy az élet „semmi jót nem hoz nekem". Csökönyössé, makaccsá válok, sőt bizonyos gondolatoktól nem bírok szabadulni, amelyek szinte már gyötörnek. Meg kell tanulnom értékelni azt, amim van, és aki vagyok, és meglátni mindazt a bőséget, ami az életemben jelen van. Időt hagyni magamnak dolgokra. Jogom van megélni az érzelmeimet! Engedélyezem magamnak a fájdalmat, a csalódásokat, a félelmeket, mert így fogadhatom el ezeket, és így változtathatom őket ellenkező előjelűre. Belső „nagytakarítást" végezek, és így a D7-cs csigolyám normálisan fog működni. A rossz állapotban lévő hetedik háti csigolyával gyakran együtt járó hasnyálmirigy és nyombél problémák szintén elmúlhatnak így.

D8 és D9 = A rekeszizom vonalában található nyolcadik és kilencedik háti csigolya egymással szorosan összefügg, ezért egyszerre tárgyaljuk őket. Akkor vannak veszélyben, ha bizonytalanná válok, mert félek, elveszítem egy élethelyzet vagy egy ember felett az irányításomat. Biztosabb vagyok magamban, ha tökéletesen irányítom az életem minden területét, ha minden helyzetnek ura vagyok. Elrejtőzöm az elefántcsonttornyomba, hogy ne kelljen kérdéseket feltennem magamnak, és semmin se kelljen változtatnom az életemben. Minden érzésemet belül élem meg. Ha az egyensúly felborulni látszik, az „ijedt" nyolcadik és kilencedik háti csigolyáim erőteljesen reagálnak, s a félelemtől összeesnek. Ilyenkor reménytelenséget érzek, és rossz az alaphangulatom. Nehezen látom meg a fényt az alagút végén. Megvetem az életemet, és szakadék fele irányítom magamat. Ezt elkerülhetem, ha bízom az életben, és elengedem a kezemből a görcsös irányítást. Hiszen akkor leszek igazán ura az életemnek, ha néha elengedek dolgokat. A károsodott D8-as gyakran rekeszizom- és lépproblémákkal jár együtt, míg a D9 problémája allergiával, mellékvese-elégtelenséggel vagy csalánkiütéssel járhat együtt.

D10 = A tizedik háti csigolya problémája mély bizonytalanságról árulkodik, amivel szemben úgy érzem, védtelen vagyok, nincs elég erőm hozzá. Igen kis önbizalommal rendelkezem, úgy érzem, hogy egy kis „szíverősítőre" van szükségem, hogy bátrabb legyek, és hogy elfelejthessem gondjaimat, bajaimat. Gyakran az általánosnál nagyobb mennyiségű alkohol vagy drog fogyasztása adja meg nekem a szükséges „lökést". De amikor kijózanodom, a bajok még mindig ott vannak, a kedvem komor lesz, mert a dolgoknak csak a negatív oldalát látom, és elutasítom az életet, szánakozva a saját sorsomon. Semmiségeken bosszantom fel magam, dühös leszek, de nem tudom kimutatni, jelentéktelen dolgoktól kiborulok. Egy rossz állapotban lévő tizedik háti csigolya gyakran veseproblémákkal párosul, mivel a vese a félelem székhelye. Megtanulok bízni magamban, és megtanulom meglátni a szépet magam körül, és magamban is. Megvan a bátorságom ahhoz, hogy segítséget kérjek.

Dll = A tizenegyedik háti csigolya deformitása az idegrendszer működési zavaraira utal. Az életem minden terén jelen levő túlzott érzékenységemmel torzítom a valóságot (hogy ne szenvedjek annyira), ám ennek következtében a Dll-es csigolya deformálódik. Az én szájízem szerint változtatom meg a dolgokat, hogy olyanok legyenek, amilyennek azt én szeretném. Tudatosan elszigetelem magam a környezetemtől, de ez csak egy bizonyos ideig tud működni, mert előbb vagy utóbb szembe kell néznem a valósággal. Ekkor egyfajta belső feszültség lesz majd úrrá rajtam, amivel nehezemre esik majd megbirkózni. Ez olyannyira elviselhetetlenné válhat, hogy öngyilkosságra is gondolok néha, mivel úgy érzem, nem értenek meg. Félek a jövőtől, mivel tehetetlennek érzem magam, képtelennek arra, hogy változtassak az életem dolgain. Áldozatnak hiszem magam, akinek megsértették az érzéseit. Inkább a negatív dolgokon rágódom, és nem teszek túl nagy erőfeszítéseket arra, hogy kirángassam magam ebből a helyzetből. Meg kell tanulnom mozogni, előrehaladni, ahelyett, hogy szinte „kómás állapotban", passzivitásba süllyedve, egy helyben toporognék. A Dll-es csigolya bajai gyakran vese- és bőrproblémákkal járnak együtt (ekcéma, akné). Mostantól elhiszem, hogy megváltoztathatok dolgokat az életemben, azonban késznek kell lennem arra, hogy ennek érdekében erőfeszítéseket is tegyek, vagy hogy segítséget kérjek.

D12 = A tizenkettedik háti csigolya akkor betegszik meg, ha „burokban" élek. Hajlamos vagyok arra, hogy kritizáljak, elítéljek dolgokat, és gyorsan eljutok a konklúziókig, nem azért, mert valaminek valóban utánajártam, hanem azért, mert a megfigyeléseim olyan téves benyomásokhoz vezetnek el engem, amelyeket „saját szájízem szerint" magyarázok. Belülről felemésztő dühöt érzek. Az elmém igen aktív. Érzékeny, ingerlékeny vagyok. Légvárakat építek. Különböző forgatókönyveket játszok le az agyamban. Mivel nehezen engedek a környezetemnek, emiatt igencsak nagy bizonytalanságérzés kerít hatalmába. Beteges gondolatokat táplálhatok, mivel nem vagyok képes az általam látottakból vagy általam érzékelt dolgokból levonni a következtetéseket, és irigyelek másokat. A Dl2-cs csigolya gyakran bélproblémákkal, ízületi fájdalmakkal, rendellenes nyirokkeringéssel és időnként a petevezetéket érintő problémákkal is járhat. Megtanulok kommunikálni, az érintett személyekkel megbeszélem a dolgokat, annak érdekében, hogy a bennem lakozó kétségtől és bizonytalanságérzéstől megszabadulhassak. így tisztábban látom az életemet, és nyugalom tölt majd el.

A hát közepének problémái világos jelei annak, hogy nehézkesen állok az élethez, és a létem különböző helyzeteihez. A belső érettség elérésének érdekében a hátamnak ez a területe próbára teszi az isteni tulajdonságaimat, a bizalmat, a szeretetet, a lemondást (szabad akarat, főleg érzelmi téren). A hátproblémák, beleértve a púpos, görbe hátat, több dolgot jelenthetnek. Bűntudatot olyan helyzettel kapcsolatosan, amelyben nem kellene magamat bűnösnek érezni. Esetleg az életemet nehéz tehernek élem meg, és ehhez kis önbizalom, keserűség társul. Úgy érezhetem, hogy mindig a nyomomban vannak. Ha hátfájdalmaim vannak, akkor az tehetetlenség érzését jelenti egy olyan nehezen kezelhető aktuális helyzettel kapcsolatosan, amelyben segítségre lenne szükségem. De úgy érzem, érzelmi téren sem támogatnak eléggé. Hajlamos vagyok az érzéseim elfojtására, és jellemzően sokat gondolok a múltamra, benne élek, ragaszkodom hozzá. Instabilnak, idegesnek érzem magam. Az elérendő cél az lenne, hogy aktívabban juttassam kifejezésre az isteni energiát. Világosnak kell magammal és másokkal is, nem a régmúlt érzésein kell rágódnom, hanem nyugalommal és derűvel az itt és mostra kell koncentrálnom. Segítségre és bátorításra van szükségem, fel kell vennem a kapcsolatot a belső énemmel, aki éjjel-nappal óv engem, s figyel rám. A testem fontos üzeneteket közvetít. Segítséget kérni nem szégyen. Ellenkezőleg, ez intelligenciáról árulkodik, hiszen a segítség lehetővé teszi számomra a haladást. Megtanulok a meditáció segítségével kommunikálni a belső énemmel.

 

NYAK (általában)

A nyak a testemnek az a része, amely a fejemet tartja. Ez a testemet és a szellememet összekötő kapocs ugyanakkor híd, amely lehetővé teszi, hogy az élet megnyilvánuljon, a nyak az élő kifejeződése, amely a legalapvetőbb mozgást biztosítja. A rugalmasságot, a ruganyosságot és az előzetesen elhatározott irányt jelképezi. Többirányú mozgásra képes, és az univerzumról alkotott külső képemet, benyomásaimat kiszélesíti. Mindent láthatok magam körül, és a nyakam rugalmasságának köszönhetően minden helyzetet minden szemszögből megvizsgálhatok (elölről, hátulról). Így az álláspontom objektívabbá válik. Egy egészséges nyak lehetővé teszi számomra, hogy jobb elhatározásokat hozzak. Minden, ami éltet, a nyakamon halad keresztül: levegő, víz, táplálék, vérkeringés és idegpályák. Összeköti a fejet és a testet, és lehetővé teszi a szabad önkifejezést, az élőszót (hang) és a szeretetet. A nyak tehát az absztraktot választja el a konkréttól, a materiálist, az anyagit a spirituálistól. Fontos, hogy a nyakam egészségét megőrizzem, mert a nyak az, amely lehetővé teszi, hogy az engem körülvevő dolgokat nyitott szellemmel lássam, félretéve minden csökönyösségét vagy szűklátókörűséget (merev nyak). Mivel a torok a nyakban található, ha nehezemre esik bizonyos érzelmek lenyelése, ha azokat lenyelem, ez nyaki feszültséget okozhat, mivel itt található a kommunikáció energiaközpontja. A nyak, mivel a fogantatáshoz is kapcsolódik, a hovatartozásomat, és a Földön éléshez való jogomat is jelképezi, így biztonság és teljesség érzéseivel tölt el.

 

NYAK - FERDE NYAK (HÁTFÁJÁS -TARKÓ - MEREVSÉG)

A ferde nyak többek között arról tanúskodik, hogy bizonytalanságban élek. Nem akarom az általam megélt szituációkat minden oldalról megnézni. A nyaki izmaim összehúzódnak, a nyakam megmerevedik, és ennek következtében nem tudom elfordítani a fejemet. Rugalmasságom hiánya megakadályoz abban, hogy értékeljem a mások által felajánlott segítséget, amely segítene nekem a számomra nehéznek tűnő dolgok előrevivésében, felfejlesztésében. Inkább egyenesen tartom a fejem, és a bajomat egy megfázásra fogom. Tudatosítanom kellene magamban, hogy a hideg inkább a szívemet támadta meg, vette birtokba, egy energiazárlatot létrehozva. Az is lehet, hogy egy olyan kellemetlen helyzet elől szeretnék elmenekülni, amellyel szemben ki kellene fejeznem véleményemet, és állást kellene foglalnom. Szintén fontos, hogy megállják azért, hogy megvizsgáljam melyik irányba nem akarok nézni, vagy mi az a dolog,amit nem vagyok hajlandó meglátni, elmondani vagy megtenni, pedig az én dolgom lenne... ha elfogadnám, hogy nyitok más életszemléletek és más gondolatok felé, akkor az életem nagyban megváltozna, és a nyaki ferdeségem eltűnne. Lehetséges, hogy van egy személy, egy dolog vagy egy olyan helyzet, amire vágyom, és amely vágyaimat ugyanakkor nem szeretném megvalósulva látni a félénkségem, szégyenem vagy a túl erőteljes, szigorú erkölcsi érzékem miatt? Ha a merevség abban akadályoz meg, hogy a fejemet balról jobbra forgassam, feltehetem magamnak a kérdést, mire vagy kinek nem vagyok hajlandó nemet mondani. Ha nem tudok bólintani a fejemmel, az azt jelentheti, hogy az új gondolatokat teljes egészében elvetem. A testem azt üzeni, lássam meg és értékeljem a jelen percet, és ismerjem fel az összes olyan új dolgot, amely az életem részét képezi.

 

TARKÓMEREVSÉG 

A tarkó a gerincoszlop teteje, és minden energia keresztülhalad rajta, mielőtt még a testemben szétáramolna. A gerincem a támaszom, testem vázát alkotja. A merev tarkó egyfajta visszautasítást, elutasítást vagy energiamegrekedést, torlódást jelent. A fejemet nem tudom szabadon mozgatni. Úgy érezhetem, nincs támaszom, és hajlamos vagyok mereven és csökönyösen gondolkodni. Ez passzivitáshoz vezet, mert megakadályozza, hogy a dolgokat előrevigyem, és aktívvá váljak. Tartozom magamnak annyival, hogy a fejem szabad mozgását korlátozó gondolataimat megvizsgálom, a megrekedt terveket újra „beindítom". Úgy hiszem, nem rendelkezem a vágyaim és ötleteim megvalósításához szükséges képességekkel, tulajdonságokkal, ezért az ötletek a terv vagy a „megvalósíthatatlan álom" állapotában maradtak. Lazábbnak, rugalmasabbnak kell lennem a gondolataimban és érzelmeimben. Elfogadom a hozzám eljutó érzéseket, és azokat szabadon áramoltatom magamban. A nyílt tekintettel nézek a világba, az élet adta különböző lehetőségeket egyszerre láthatom. Szükséges, hogy szeretettel nézzek a képekre, kritika és ítélet nélkül, teljesen szabadon. Most, hogy felfedeztem a bennem lévő gazdagságot, már nem kell azzal foglalkoznom, mit mondnak rólam mások. Tudatában vagyok a bennem lakozó erőknek.

GERINCOSZLOP - PORCKORONG ELMOZDULÁSA

A gerincoszlop testem tartóoszlopa, a hozzá kapcsolódó elváltozás, a csigolya közti porckorong elmozdulása arról tanúskodik, hogy úgy érzem, nem támogatnak. Tudatosítom magamban, hogy minden esetben, amikor válaszra vagy támogatásra vártam, akkor annak a megerősítését kaptam, amit már tudtam vagy éreztem. Elfogadom hogy mostantól a saját belső hangomra hallgatok, amely mindig készen áll arra, hogy támogasson, vezessen engem. Megtanulom, hogy bíznom kell magamban, és fel kell fedeznem a bennem lévő erőt, és azt a boldogságot, hogy szabadon, félelmek nélkül egyedül is képes vagyok állva maradni. Támogatnak mindenben, amibe csak belekezdek.

 

GERINCOSZLOP (általában) 

összesen 33 db csigolyát különböztetünk meg, felülről indulva: 7 nyaki, 12 háti, 5 ágyéki, 5 összeforrt keresztcsonti, 4 összeforrt és elcsökevényesedett farkcsonti csigolyát. A gerincoszlop a test tartóoszlopaként a támogatást, a védelmet és az ellenállást szimbolizálja. Tart és megvéd engem minden élethelyzetben. Nélküle összeesem. A gerincoszlop a spirituális energiámat is szimbolizálja. Az életem különböző eseményeihez kapcsolódó rugalmasságomat és ellenállásomat jelképezi. A gerincoszlop deformációi (lordózis, szkoliózis) az egész energetikai rendszeremre hatással van. Ha zárlat lép fel az energiaáramlásban, akkor fájdalmat érzek. Tehetetlenségérzés, egy túl nehéz teher cipelése, kielégítetlen érzelmi szükséglet - mind kiváltó okai annak, hogy úgy érezem ellenállásom ereje és tartásom megrogyott. Úgy érzem, hogy én vagyok a családom, munkahelyem tartóoszlopa. Mi történne a többiekkel, ha én nem lennék? Minden összeomlana? A gerincoszlop az énem minden más területével összeköttetésben áll a központi és perifériális idegrendszeren, valamint a vérkeringésen keresztül. Minden gondolatunk, érzésünk, élethelyzetünk, válaszunk és benyomásunk ott hagyja nyomát gerincoszlopunkon, ugyanúgy, mint a test megfelelő, érintett részein. Bármi is legyen a betegség kiváltó oka, megpróbálom felismerni és szembenézni vele (interiorizációs folyamat). Felépítem új énemet, amilyenné válni szeretnék.

 

GERINCOSZLOP - ELVÁLTOZÁSAI 

A gerincoszlop elváltozásai legfőképpen azt szimbolizálják, hogy nem akarom teljes erőbedobással élni az életem. A gerincoszlop jelképezi a tartást, amivel élem az életem. Ha nem hagyom, hogy az élet támogasson engem, és nem engedem el elavult gondolataimat, akkor a gerincoszlopom deformálódhat. Elhatározom, hogy kézbe veszem saját életemet, és kiegyenesedve, bizalommal telve, elszántan élem az életem.

 

GERINCOSZLOP - LORDÓZIS

A lordózis a gerinc élettani előrehajlása, kóros görbülete a nyaki és az ágyéki szakaszon. Nehezen állok meg a lábamon, szégyellem azt, aki vagyok, nem szeretem magamat. Úgy érzem, az apám (vagy a tekintélyt képviselő személy) elnyom engem, hozzá képest alulértékelem magamat, kevesebbnek érzem magamat nála. Nem bízom magamban, és képtelen vagyok a gondolataim, véleményem kifejezésére. Forrongok belül, a düh felemészt. Meg kell tanulnom önmagamat szeretni. Elfogadom, hogy mostantól megpróbálom meglelni a helyemet világban, mindenkinek saját szerepe az univerzumban. Megtanulom szabadon kifejezni a gondolataimat, véleményemet, és így jobban élvezem saját társaságomat is.

 

GERINCOSZLOP - SZKOLIÓZIS

A gerincoszlop oldalirányú, kóros görbülete. Úgy érzem, hatalmas terhet cipelek a vállamon. Mivel nincs lehetőségem arra, hogy bizonyos dolgokat megvalósítsak, tehetetlen és reményvesztett vagyok. A kötelességeim félelemmel töltenek cl. Az energia blokkolódik, ami végül szkoliózis lesz a fizikai megvalósulása. A betegség gyakran serdülőkorban kezdődik: keresem a helyem a világban, nem vagyok már gyerek, de felnőtt sem, az élet és a feladataim túlnőnek engem. Hajlamos vagyok a testvéreimhez, unokatestvéreimhez hasonlítgatni magamat, és persze úgy érzem, ők jobbak nálam. Alulértékelem magam. A szkoliózis jelenthet menekülést is egy ember vagy helyzet elöl. Megvizsgálom, hogy mi is történik az életemben, és mi az, ami megakadályoz abban, hogy jól érezzem magamat. Elfogado, hogy a jelennek és a jelenben éljek, mindig a pillanatra koncentrálok. Tudatosítom magamban, hogy az élet iskoláját járom, és összhangban élek azzal, ami engem körülvesz. Visszanyerem az életörömömet, és rájövök, megvan a szükséges erőm és képességem ahhoz, hogy megfeleljek a kihívásoknak!

 

GERINCVELŐ 

Az idegrendszer két részre osztható. A központi idegrendszert az agyvelő és a gerincvelő (gerincagy) alkotja, itt foglalnak helyet az idegi központok. A perifériás idegrendszert az információkat továbbító idegek testesítik meg. A gerincvelő működése elválaszthatatlan az agyvelő működésétől. Csigolyaívek alkotta gerinccsatornában helyezkedik el, és az agyvelőhöz hasonlóan három burok veszi körül, központi csatornájában folyadék van (gerincvelői folyadék). A nyúltvelőn keresztül kapcsolódik az agyvelőhöz. A gerincvelő szelvényezett felépítésű, nyaki, háti, ágyéki és keresztszelvényekből áll. Központi csatornája körül H alakú, nagyobbrészt idegsejtekből álló szürkeállomány, körülötte idegpályákból álló fehérállomány helyezkedik el. Információkat közvetít az agyból az érintett testrészek felé, így a gerincvelőt érintő betegségek azt jelzik számomra, hogy nehezen fejezem ki a gyakorlatban a gondolataimat, nehezen valósítom meg magam a fizikai világban. Mindig mindent tökéletesen megtervezek - mert soha nem tévedhetek-, a spontaneitásnak nincs is helye az életemben. Tökéletes, kiszámított működés jellemzi a gerincvelőt is, de rugalmasságra is szüksége van. Merevségem zavarokat és kellemetlenségeket fog okozni. Megtanulom meghallani saját belső hangomat, a dolgokat megérzéseim alapján végrehajtani, miközben tudatosítom, hogy az életben nincsenek tévedések. Minden tapasztalat azért születik, hogy segítsen bennünket a fejlődésben.

 

 

blog comments powered by Disqus