Weboldalunk használatával jóvá hagyja a Cookiek használatát, a Cookiek kapcsolatos írányelv értelmében.

Baktériumokról

 

Baktériumok kialakulása hatása

 

Dr. Robert O. Young írja: A változatos alakban előforduló betegségeket, illetve a betegségek változékony természetét vizsgáltam az elmúlt 25 évben. Vizsgáltam a mikrobák és a baktériumok evolúcióját is. Több évnyi kutatás után, nagy megelégedéssel jelenthetem ki, hogy a mikrobák, illetve baktériumok nem többek egy működésében (fizikailag illetve érzelmileg) megzavart növényi, állati, emberi sejtnél. Tehát semmiképp sem egy specifikus fajról van szó.

Nem hivatalosan azt állítom, hogy az olyan baktériumok, mint az E-coli, anthrax, streptococcus, egykor egészséges növényi, állati, illetve emberi sejt evolúciós formái, és nem az evolúciós átalakulás, betegség, fertőzés okai. A betegség sokkal inkább az adott szervezetben megváltozott, megzavart környezet következménye.

 


 

Mire gondolok, amikor az evolúciós átalakulásról beszélek? Ez az evolúciós átalakulás a növények, gyümölcsök mindennapos mérgezésével, szennyezésével valósul meg. Nem a mikroba vagy baktérium roncsolja a gyümölcsöt, zöldséget, hanem sokkal inkább az, ami a fizikai valóságban történik az anyaggal, amikor is fizikailag, illetve érzelmileg megzavarják működését.

Ha megértettük, hogy a mikroba, baktérium nem egy eredeti anyagfajta, hanem sokkal inkább az anyag evolúciós átalakulása, akkor azt is meg kell értenünk, hogy semmilyen baktérium nem okoz, és nem is tud betegséget, fertőzést okozni.

A baktériumok az anyag romlásának, fermentációjának (erjedésének), megváltozásának fizikai bizonyítékai, és nem a romlás, fermentáció okai.

Tegyünk fel magunknak egy kérdést! Mi van előbb, a baktérium vagy a fertőzés? Az orvostudomány jelenlegi állása szerint a baktériumok okozzák a fertőzést, azzal, hogy megtámadják a sejtet, és megzavarják egészséges működését. Ez a klasszikus Pasteur-i felfogás.


 

És most jöjjön az igazság! Nem a baktérium van előbb, de nem is a fertőzés. Hanem a fizikai, érzelmi és spirituális működési zavar. Ez a működési zavar okozza a sejtek evolúciós átalakulását, mikrobákat, baktériumokat létrehozva.

A növényi, állati, emberi sejtek evolúciós átalakulása vagy megváltozása savas mérgező anyagokat produkál, amit az orvostudomány összetéveszt a fertőzéssel. Pedig sokkal inkább „kifertőzésről" van szó. A baktériumok az anyag, az egészséges sejt másodlagos, evolúciós formái. A baktériumok annak fényes bizonyítékai, hogy a sejt egy újrahasznosítási folyamaton megy keresztül. A baktériumok bennünk és belőlünk születnek. Tehát nincs semmiféle baktériumtámadás, fertőzés, csak sejt-átalakulás, és később kifertőzés van. A levegőben lévő baktériumok csak a szervezet amúgy is egyensúlytalan, savas állapotához járulnak hozzá, és nem okoznak betegséget, fertőzést.

 

Csak próbáljuk meg elpusztítani a baktériumokat az orvostudomány jelenleg rendelkezésre álló eszközeivel: a mérgező, savasító gyógyszerekkel, például antibiotikumokkal. Nem fog menni! Hiszen, ezek csak arra jók, hogy az egész organizmus korai halálát okozzák. Éppúgy, ahogy a tüzet sem tudjuk eloltani, ha kerozinnal locsolgatjuk, úgy a baktériumot sem tudjuk elpusztítani, illetve a savas környezetet sem tudjuk megváltoztatni mérgező, savas antibiotikumok szedésével.

A kulcs az egészséghez és a hosszú életű organizmusokhoz egy olyan külső és belső környezet biztosítása, ami fenntartja a sejtek egészséges működését. Abba kell hagynunk a betegségek kezelését, helyette el kell kezdenünk a szervezet tisztítását, illetve a testfolyadékok lúgosítását. Ez volt kutatásom lényege, és arra a konklúzióra vezetett, hogy a sejt eredetileg lúgos, illetve a testet felépítő sejtek egészséges működése, hosszú élete örök és végtelen, feltéve, hogy napi szinten sikerül fenntartani ezt a lúgos állapotot. Az életünket, energiánkat, egészségünket, a halált ellenőrzésünk alatt tarthatjuk, mégpedig helyes életmóddal, étrenddel. A világnak nincs szüksége még több gyógyszerre. Amire szükség van, az még több tájékoztatás, illetve önmegvalósítás.


 

Még Pasteurnek is voltak kétségei az általa felfedezett eljárással kapcsolatban, hiszen halálos ágyán visszavonta elméletét, kijelentette: „a baktérium semmi, a táptalaj minden".


 

„A szervezet belső pH-jának kutatása, illetve a szervezet elsavasodásával összefüggésben a mikroorganizmusok változásának kutatása eredményeitől befolyásolva, Pasteur összefüggésbe hozta a betegség kialakulását a belső flóránk egészségével"- írta Amelia Glynn a Common Ground Magazinban megjelent cikkében, 2008. áprilisában.


 

Ha megértettük, hogy az egészség és a sejtek hosszú életének kulcsa a lúgos állapot fenntartása, akkor jöhet a következő lépés. A következő lépés a lúgos életmód és étrend magvalósítása. Ezt az életmódbeli és táplálkozási programot "COWS" Tervnek hívom.


 

A következő rövidítést takarja:

C = klorofill (chlorophyll), agyag (clay) és tisztítás (cleanse). Klorofill - gyümölcsökből, zöldségekből, füvekből és levelekből (Innerlight Supergreens). Agyag az anyagcserés, illetve az étrendünkkel bevitt savak elleni küzdelemhez (Innerlight Earth Essence). A beleket pedig ásványi sókkal, szódabikarbónával és magnézium-oxiddal tisztítjuk.

O = olaj (oil) és oxigén (oxygen) - olaj magvakból, diófélékből, például kender, len, mandula, avokádó; oxigén rendszeres testmozgással (napi több mint 60 perc) és mély légzéssel.

W = víz, ami 9, 5 pH értékű lúgos víz (water).

S = só (salt), az alvás (sleep) és a napfény (sunshine) - tengeri ásványi só (legjobb a himalája só), napfény a D vitamin miatt (legalább 10-30 percnyi napozás naponta), megfelelő mennyiségű pihenés (legalább 6-8 órai alvás naponta).

Dr. Robert O. Young

 

IMUNEX alga komplex